Tudom, sokat hallottál és olvastál már az önszeretet fontosságáról. Talán el is gondolkodtál rajta többször is, vajon mit jelent ez pontosan, miért lényeges annyira és hogyan lehet megvalósítani. Vagy talán magától értetődőnek tűnik számodra, és azt kérdezed, ”miért ne szeretném magam?” Mégis figyeld meg: sokszor, ha azt, ahogyan magunkkal bánunk, másokkal tennénk meg, az kimondottan bántó és sértő lenne.
Magunknak azonban mégis megengedjük, hogy lebecsüljük magunkat, hogy kétségbe vonjuk az eredendő szépségünket, megkérdőjelezzük az értékességünket, a fontosságunkat, hogy úgy érezzük, nem vagyunk szerethetőek vagy nem érdemeljük meg a szeretetet, hogy azt gondoljuk, nekünk „csak ez jutott”, hogy lekezelően bánjunk magunkkal vagy erőtlennek és szerencsétlennek érezzük azt, akik vagyunk.
Charlie Chaplin a 70. születésnapján írta az alábbi 10 pontot, ami igazán megfontolandó bölcsesség, ha el akarsz indulni az önszeretet útján. Hogy hova vezet ez az út, ezekben a gondolatokban felismerheted. Nem elég azonban csak olvasgatni őket, ha változást akarsz, ne csak megértsd a mondanivalóját, hanem a felismeréseidet kövesse azonnal a cselekvés is.
Határozd és döntsd el, hogy mostantól másképp folytatod. Haladj lépésenként, vegyél ki belőle mindig magad számára csak egyet és dolgozz vele. Magadért. Mert ha te rendben vagy, körülötted is rendben lesz minden. Magadnál kell elkezdened. Másokat nem tudsz és nem is kell megváltoztatnod. Minden belőled indul ki.
A 10 pont:
‘Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem. Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam. Ma ezt úgy hívom:TISZTELET.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak, és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek. Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok, és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek. Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet, és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását. Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban. Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek – ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam. Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem. Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik. Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált. Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.
Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal. Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek. Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET.”
Tehát: válassz! Mivel van a legnagyobb nehézséged? Beleragadtál a múltba? Nem tudod elfelejteni a sérelmeket, elengedni a fájdalmakat? Túl sokat aggódsz, tele van a fejed, negatív gondolatokkal? Túl sok vitába keveredsz bele, ami értelmetlen vagy komoly veszteségekkel jár? Túl sok olyan dologgal foglalkozol, ami nem okoz örömet? Sok benned a vágyakozás, reménykedsz, bizakodsz vagy éppen félsz, de közben a legfontosabbat halasztod el: megélni a jelen pillanatot? Ezek azok a megéléseink, amikor vádoljuk, ostorozzuk, lebecsüljük és egyáltalán nem szeretjük magunkat.
Határozd el, hogy ezentúl ez másképp lesz, és igenis szeretni fogod magad. Úgy, ahogy ezt soha nem tetted. Mások megérdemlik a szeretetedet és küzdesz is azért, hogy kimutasd azt és harmóniában legyél a szeretteiddel, magaddal miért ne tennéd ezt meg? Hogy indulj el?
Igenis jelentsd ki, hogy „szeretem, elfogadom és becsülöm magam, értékes és szerethető vagyok”. Ne egyszer-kétszer mondd el, folyamatosan ismételgesd.
Igenis teremts magadnak minden nap egy kis időt, amikor valami olyat teszel, ami jól esik és rólad szól, önmagadnak egy ajándék. Lehet egy kellemes fürdő. egy nagy séta, egy finom sütemény, egy film megnézése, egy kellemes zenébe való belemerülés. Bármi legyen az, a saját kedvedért tegyed.
Igenis dicsérd meg magad, ha valamit megcsináltál, elvégeztél, vagy sikerre vittél. Nem csak nagy dolgokért jár az elismerés. Ha csodálatos ebédet főztél, ha rég halogatott feladatot végre befejeztél, ha időt szántál magadra, ha megtettél valamit, amit eddig nem mertél vagy ha képes voltál türelemmel, odafigyeléssel lenni valaki iránt, ezekért is jár a dicséret. Ne mástól várd, magadat ismerd el.
Apróságok? Igen! Sokszor annyira egyértelműeknek tűnnek, hogy pont ezért nem csináljuk. De ha kis dolgokat nem teszel meg, mitől várod, hogy majd a nagyobbakhoz lesz erőd és bátorságod? Kezdd kicsiben, bizonyítsd be, hogy képes vagy rá! Különben csak marad a vágyakozás. De te mit szeretnél? Maradni örökké a reménykedés szintjén vagy megteremteni azt, ami kiteljesíti az életed?
Tehát, ha Chaplin bármelyik pontja igaz rád, van tennivaló. Ha a felismerés után bele is vágsz a cselekvésbe, azt én úgy hívom BÁTORSÁG. Van bátorságod lépni?