Lehet, ahogy én is, te is sokat sportoltál. Vagy nem, de szereted a sportot. Vagy nem szereted annyira, de a sportolókról már hallottál. A lényeg, hogy nézd meg bármelyik sportágban a győzteseket! Hogy váltak azzá? Célok, rendíthetetlen kitartás, hit, verejtékes erőfeszítések, rengeteg edzés, bukások, talpra állások, önbizalom……(a doppingszereket most hagyjuk)
Ők nem csak fizikálisan edzenek, hanem mentálisan is kőkeményen, mert ez utóbbi nélkül a fizikai erőnlét nem is érne semmit. Tudom, mert csináltam, hosszú éveken keresztül, a versenysportban. Ahol nincs kíméletesség, ahol nincs „kérlek, csináld meg még egyszer azt a gyakorlatot”, ahol nincs „megesett rajtad a szívem”. Harc van és helytállás.
Szerinted mindig lelkes voltam? Nem. Hittem folyamatosan magamban, bíztam, hogy sikerülni fog? Nem. Beleadtam mindent? Edzéseken igen, különben jött a büntetés.
Tanultam belőle? Rengeteget. Leginkább azt, hogy…
Ha nem tudom, mit akarok, nem leszek győztes, mert vaklövöldözéssel nincs esélyem a célba találásra azokkal szemben, akik a 10-esre céloznak. A bolyongás jó lehet egy erdei sétán, de a kilátóhoz ott is csak azok közül érkeznek meg legtöbben, akik tudták, hogy oda tartanak.
Ha nincs bennem tűz, akkor nem adok bele mindent, és ha nem adok bele apait-anyait, az győz, aki megteszi. Egyszerűen azért, mert nagyobb hőfokon ég, nagyobb teljesítményre képes és az eredmény ezek után nem kétséges.
Ha nem hiszek magamban, már alá is írtam a végrendeletet. Hogy lenne nyerő az, aki nem hiszi, hogy az lehet?
Ha a kudarcoknak megengedem, hogy maguk alá temessenek, hasalva nézhetem, ahogy mások állnak a dobogó felső fokán, ott ahol én is lehettem volna, ha felállok és küzdök tovább.
Ha mindig másoknak akarok megfelelni (az edzőimnek, a szüleimnek), ez pont, hogy eltávolít a győzelemtől, mert görcsössé tesz. És görcsös akarásból nem lehet könnyedén teremteni. Sőt egyáltalán nem lehet.
Ha mindig másokhoz hasonlítom magam (csapattársaimhoz, a sportág versenyzőihez), valójában ügyesen és sikeresen hozzájárultam önmagam alulértékeléséhez, az önbizalmam elvesztéséhez, mert mindig lesz, aki jobb, aki más, aki könnyebb, aki lazább. Ha erre irányítom a figyelmemet, egy idő után tényleg csak a nálam jobb, ügyesebb és eredményesebb versenyzőket fogom látni, hiszen a figyelmem révén, meg is találom azokat, akik pont ilyenek. Ezzel legalább bebizonyítottam magamnak, hogy igazam volt. A hasonlítgatás egy esetben méltó és előrevivő, ha önmagammal teszem meg, azaz csak magamhoz hasonlítom magamat.
Ha mindig kívülről várom a pozitív elismerést (edzőimtől, szüleimtől, stb), csapdába esek, mert ebben az esetben másokra bíztam a hitem, a kitartásom életben tartó szikráit, ami pedig nem lehet más, mint a belső motivációm.
Ezeket mind megtanultam az évek során, edzésről edzésre, versenyről versenyre tapasztaltam meg, hogy mit jelent küzdeni, hinni, bízni, kitartani.
Ezért szeretem a sportot. Megtanít győztessé válni. Nem a kupák és az aranyérmek tesznek azzá, hanem amire nevel, miközben akarod azt a kupát és érmet. A végén, hidd el, nem az a legnagyobb nyereség, hogy felálltál-e a dobogó felső fokára, vagy, hogy hány érmet vittél haza (pedig jó érzés), hanem, amire megtanított maga az út, amin haladtál a sok verejtékes edzés során. Ami lettél a sok izzadás, a sok esés, a sok bukás után. Mert a győztes nem attól győztes, hogy sose esik el, hanem attól, hogy van bátorsága elindulni, és minden bukás után újból és újból talpra tud állni, tovább tud menni, és mindeközben erősödik.
Az élet is egy ehhez hasonló sportjáték. Amiben te is lehetsz győztes, ha akarsz. Ha azt választod, hogy nyerni akarsz. Ha nem ijedsz meg a kényelmetlenségektől, a nehézségektől, csak mész az úton. A te utadon!
De jó lenne, egy térkép, vagy egy recept, ami megkönnyítené az eligazodást az útvesztőben. Mert az út sokszor hasonlít inkább egy akadálypályához, vagy egy kiszabadulós játékhoz vagy egy labirintushoz, mint egy nyílegyenes sztrádához….
Hogy lehet egy ilyen térképünk? Mi lehet a recept? A következő írásomba
