Amikor a fájdalom tanít

Szeretteink, akik  már nincsenek velünk sokszor eszünkbe jutnak, de ezekben a napokban a hiányérzet felfokozódik és még erősebbé válik. Az emlékezés, a temetőbe való kilátogatás különböző érzelmeket indít el bennünk, a veszteséget, a szomorúságot, a fájdalmat. Soha többet nem beszélgethetünk velük, nem mondhatjuk el, amit korábban el kellett volna, nem ölelhetjük meg őket, nem hallhatjuk  a hangjukat.

A „soha többet” nincs ezekre lehetőség összeszorítja a szívünket, a tehetetlenség bénító érzete lelkünkig hatol.

Én is kint voltam a szüleimmel (hálát adok, hogy még velük mehettem) a temetőben és egymás után törtek fel belőlem az emlékezés közben a kérdések, elsősorban a „miértek”?! Álltam keresztmamám sírjánál és a lelkem mélyéről szakadt fel bennem a kiáltás, „miért nem mondtam el neki?”, „miért nem tettem meg, amíg meg lehetett volna?”

Innen, ebből a teljesen más perspektívából, értelmetlenné válik sok minden, ami a hétköznapok sűrűjében ott van és észrevétlen marad. De most, igen, most, itt vannak tisztán, egyértelműen a kérdések:

• miért nem vagyunk elnézőbbek?
• miért nem vagyunk kedvesebbek, odafigyelőbbek, megértőbbek?
• miért nem bocsájtunk meg?
• miért nem mondjuk el?
• miért haragszunk, gyűlölködünk, irigykedünk, panaszkodunk annyit?
• miért elégedetlenkedünk folyton?
• miért nem szeretjük jobban egymást?
• miért nem ölelünk többször?
• miért ragadunk bele olyan munkákba, párkapcsolatokba, ami már rég nem okoz örömet?
• miért nem veszünk egy nagy levegőt és változtatunk végre a dolgokon?
• miért nem hiszünk magunkban?
• miért nem bízunk?
• miért és mire várunk annyit?

Álltam és miközben arra gondoltam, hogy mi is egyszer idejutunk, újból és újból megerősödött bennem, hogy nincs okunk, és nem lehetnek elfogadható magyarázataink és indokaink a halogatásra. Egyszerűen nem tehetjük meg. Egyszerűen kötelességünk határozott  lépéseket tenni azért, hogy úgy éljünk, hogy az boldogságot, és örömet okozzon. Nem várhatunk folyton arra, hogy „majd egyszer”.

Biztos vannak olyan dolgok az életedben, amit te is megbántál, mert elhalasztottad és nem pótolhatod. Ezt már nem tudod kijavítani.

De most a fájdalomból tanulhatsz, ezért valóban ünnep is lehet ez a nap. Mert dönthetsz  arról itt és most, hogy ezentúl mindent megteszel azért, hogy ne kelljen megbánnod semmit azért, mert kihagytad, elmulasztottad, amíg lehetőséged lett volna rá.

Én eldöntöttem. Eldöntöttem, hogy boldog életet élek, megbánások nélkül. És azt is, hogy nyomot hagyok a világban azzal, hogy sokakat inspirálok arra, hogy ugyanezt tegyék.