Mit lehet tanulni egy erdőben élő hajléktalantól?

Egy hétköznapi délután, öt óra körül az autómban ültem és éppen közelítettem az egyik kereszteződés felé, lassítanom kellett, mert pirosra váltott a lámpa. Már messziről láttam a férfit, kezében azzal a nyeles ablaklehúzóval, amivel a szélvédőt szokták inkább összekoszolni, mint letisztítani.

Tudod, a kéregetők, akik a koszos vízzel összekenik az ablakot és a “munkájukért” pénzt várnak. Most is, mint minden ilyen esetben elfogott az a tipikus rossz érzés, hogy nem tudom már elkerülni, kivédeni, megúszni ezt a jelenetet, és itt van megint ez a helyzet, ami egy sor kellemetlenséggel jár. Most azonban valami egészen más történt, olyan, amire nem számítottam. Sőt! Magam sem gondoltam volna, hogy pont ő lesz az, akitől mindannyian akár még tanulhatunk is. 

Megálltam és a férfi már indult is határozott léptekkel felém, emelve az ablakmosót. Én intettem a kezemmel, hogy “nem”, fejemet rázva igyekeztem ugyanezt az üzenetet közvetíteni, mire ő így szólt kedves hangon hozzám: “Nem, hölgyem, nem mosom le a szélvédőjét, ha nem kéri. Csak annyit szeretnék elmondani önnek, hogy reggel 10 óra óta itt vagyok, erdőben élek, nem iszok és rendesen felöltözve jöttem ide. Ha tud adni egy pár forintot, megköszönöm, ha nem, az sem baj.” Miután mondtam neki, hogy sajnos nincs nálam semmi apró, kedvesen mosolyogva azt válaszolta: “Ahogy mondtam, semmi baj, majd talán legközelebb. Legyen nagyon szép napja, viszontlátásra.” És elment.

Meglepődtem? Nem! Le voltam döbbenve. Utólag bántam, hogy nem tudtam neki adni valamennyi pénzt, mert egyszerűen azt éreztem, megérdemli. Ezért elhatároztam, hogy legközelebb, tényleg adok. Így is volt. A következő találkozásnál, én szóltam neki. Szóltam, hogy múltkor megígértem. Azt válaszolta, “tudom, emlékszem rá és nagyon köszönöm!”

Gyakran járok arra, amerre ez a kereszteződés van és többször láttam már őt. Megfigyeltem, mit is csinál. Mindenkihez pontosan ugyanilyen tisztelettel szól, és kér. Ha nem kap, elfogadja azt is, és lép tovább. Ha kap, mosolyog és hálás. És valóban, soha nem láttam még koszosan vagy ittasan.

Elgondolkodtam azon, hogy ez az erdőben lakó, hajléktalan férfi kicsiben pont azt csinálja, ami ahhoz kell, hogy bárki megvalósítsa azt, amire vágyik. Ami ahhoz kell, hogy az utazás közben is tele legyél boldog pillanatokkal. Ő minden nap megcsinálja. Bár ő a megélhetéséért teszi. A legnagyobb tanításokat gyakorolja:

Tudd mit akarsz, és cselekedj

Legyél elszánt és kitartó

Hozzál áldozatot

Tudj kérni

Legyél magabiztos és maradj alázatos

Tiszteld az embereket

Ha visszautasítanak, akkor se add fel

Legyél hálás

Csak néhány a sok tanítás közül. Talán furcsa lehet Neked ez a párhuzam. Tudod, nem akarok most azon töprengeni, hogy vajon igaz-e, amit állít. Azt sem akarom boncolgatni, hogy miért nem megy el dolgozni és nem akarok ítélkezni sem. Ezek most nem fontosak. Csak belemerültem a pillanatba és annak üzenetébe.

Sok embernek nem kell az utcán és erdőben élnie. Kéregetnie sem kell. Minden adott ahhoz, hogy megvalósítsa akár a legmerészebb álmait is. Mégis azt látom, hogy nem teszi. A kicsiket sem. Miért?

Vajon Te tudod, mit akarsz? Megteszed hozzá a kellő lépéseket? Képes vagy erődön túl is erőfeszítéseket tenni és áldozatokat hozni? Van benned elég kitartás?